Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#ifj. Hegedűs Loránt

hvg.hu Itthon

A református zsinat bírósága is adott egy pofont ifj. Hegedűs Lórántnak

A református zsinat bírósága is helyben hagyta ifj. Hegedűs Loránt egyházi fegyelmijét, így ezzel valamennyi fellebbezési lehetőségét kimerítette – írja az Átlátszó.hu. A református lelkész ellen a 2013. november 3-i Horthy-szobor avatással kapcsolatban indítottak korábban eljárást, írásbeli megrovásban részesítették. A lap felveti: most kiderül, blöff volt-e Hegedűs gyülekezetének kiszakadással való fenyegetőzése.

M. László Ferenc Itthon

Belháború tört ki a reformátusoknál a Horthy-szobor miatt

Nehéz helyzetbe hozta a tisztújításra készülő református egyházat a Horthy-szobor avatásával a Szabadság téri lelkész. A Jobbikot a templomába beengedő Hegedűs Lorántot egyre többen támadják, a lelkészek petícióznak, az országos vezetőség határozott fellépést követel, a kerületi püspök, Szabó István vizsgálatot kezdeményezett. Hegedűs visszatámadott, a híveket mozgósítja, aminek akár kihatása lehet a zsinatválasztásra is, melyen Szabó várhatóan újból elindul.

MTI Itthon

Horthy-szobor: "nem pártrendezvény volt", a Jobbik helyreigazítást kér

A Horthy-szobor vasárnapi felavatása és a hozzá kapcsolódó ünnepi istentisztelet a budapesti Hazatérés Temploma gyülekezetének rendezvénye volt – olvasható a Jobbik keddi nyilatkozatában. Az ellenzéki párt ezzel cáfolta a reformatus.hu hírét, hogy az esemény a Jobbik rendezvénye volt. A Jobbik az ügyben helyreigazítást kér a sajtótól.

hvg.hu/MTI Itthon

Petíciót írtak a zsinatnak a református lelkészek

Online petícióban tiltakozik a református lelkészek egy csoportja a Horthy-szobor vasárnapi felavatásához kapcsolódóan a Szabadság téri református templom istentisztelete miatt, ahol ifj. Hegedűs Loránt hirdetett igét.

hvg.hu Itthon

Mégis tüntethet a Jobbik a Zsidó Világkongresszus ellen

A BRKF korábban Orbán Viktor utasítására betiltotta a Zsidó Világkongresszus ellen rendezett demonstrációt, pénteken viszont a bíróság hatályon kívül helyezte a döntést, így megtarthatják a Hegedűs Lorántné jobbikos képviselő által szervezett tüntetést. A demonstrációhoz az Adj gázt! szervezői is csatlakozni szándékoznak.

Zubor Zalán Itthon

A saját egyházába ütközött az anticionista tüntetést szervező Hegedűs

A negyedik alaptörvény-módosításra hivatkozva jelentené fel Ifj. Hegedűs Lórántot egy jogvédő alapítvány. Hegedűst a Zsidó Világkongresszus elleni tüntetés miatt az egyháza is felelősségre vonná és a rendezvény betiltását követeli. A TASZ szerint nem szerencsés, hogy egyházak vagy politikusok utasítgassák a rendőrséget.

MTI Itthon

Még nem tudni, mi lesz ifj. Hegedűs Loránttal

Az egyházmegyei bíróság elnökségének kell majd döntenie az eljárás esetleges megindításáról ifj. Hegedűs Loránt ügyében - erről a Budapest-Északi Református Egyházmegye esperese tájékoztatta pénteken az MTI-t, miután nyilvánosságot kapott, hogy a református lelkész május 4-re, a Zsidó Világkongresszus közgyűlésének kezdetére "antibolsevista és anticionista népgyűlést" szervez.

Értékelték a mögöttünk álló telet: enyhe és nagyon száraz

Értékelték a mögöttünk álló telet: enyhe és nagyon száraz

Megszűnik a Skype: itt van minden, amit az átállásról tudni kell

Megszűnik a Skype: itt van minden, amit az átállásról tudni kell

Különös alkut kötött Tiborcz a Tőzsdepalotára, igaz, ezúttal sem a magánvagyonát kockáztatja

Különös alkut kötött Tiborcz a Tőzsdepalotára, igaz, ezúttal sem a magánvagyonát kockáztatja

Itt a YouTube olcsóbb előfizetése, de az alacsonyabb árnak ára van

Itt a YouTube olcsóbb előfizetése, de az alacsonyabb árnak ára van

Kína: Ha Amerika háborúzni akar, annak minden fajtájára készen állunk

Kína: Ha Amerika háborúzni akar, annak minden fajtájára készen állunk

Trumpékat nem érdekli az arab országok javaslata, továbbra is Riviérát akarnak létrehozni Gázában

Trumpékat nem érdekli az arab országok javaslata, továbbra is Riviérát akarnak létrehozni Gázában

Ez a kocsi minden idők legdrágább Fordja: 4,9 milliárd forintért adták el

Ez a kocsi minden idők legdrágább Fordja: 4,9 milliárd forintért adták el

Itt a teljesen új, nem elektromos Audi A6

Itt a teljesen új, nem elektromos Audi A6

Családi adóparadicsom: sok szja-mentes anyának adókedvezményt kell majd igényelnie

Családi adóparadicsom: sok szja-mentes anyának adókedvezményt kell majd igényelnie

A címlapról ajánljuk